Amire érdemes figyelni a biztosítóváltás során

A panaszügyek kapcsán néhány gyakrabban előforduló problémára szeretnénk felhívni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítót váltó ügyfelek figyelmét:

A panaszkezelés tapasztalatai alapján sok kellemetlenségtől megóvhatja magát a gépjárműtulajdonos/üzemben tartó, ha már november elején megnézi a közzétett díjtarifákat, és eldönti, hogy kíván-e biztosítót váltani.

A felmondás beérkezésének határidejét nagyon szigorúan veszik a biztosítók, ezért azt nem szabad az utolsó pillanatra hagyni. (A szerződést írásban a biztosítási év végére – utolsó napjára – lehet felmondani, de ügyelni kell arra, hogy a felmondási idő harminc nap.) A postai kézbesítés több napot is igénybe vehet. Amennyiben a biztosító postafiókba kéri a postáját, a székhely/telephely kézbesítési címként történő feltüntetése esetenként további „csúszást” okozhat. A felmondás faxon is történhet, de csak a szerződésen megjelölt fax-számra.

A kötelező biztosítás első díja – eltérő megállapodás hiányában – a biztosítási szerződés létrejöttekor esedékes, a biztosító kockázatviselése pedig – szintén eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon kezdődik, amikor a biztosítás első díját a biztosító részére befizetik. Erre különösen akkor kell ügyelni, ha a biztosításközvetítő az ajánlattételkor nem vesz át díjat. A biztosítási szerződés megkötésekor meg lehet ugyan állapodni halasztott díjfizetésben, azonban vigyázni kell arra, hogy a díjfizetés (megállapodás szerinti) esedékességéig az aktuális díj – esetleg a szerződő által külön kért csekken – kerüljön befizetésre. Díjfizetés nélkül ugyanis nem lesz érvényes biztosítás.

A díjfizetés követése egyébként a későbbiek során is kötelessége a szerződőnek, még abban az esetben is, ha a biztosító nem küld felszólítást/csekket, vagy az késve érkezik meg. A biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével ugyanis – amennyiben a biztosítóhoz nem érkezik meg a díj összege – a kötelező biztosítási szerződés megszűnik. Ennek következményeként a károkozásért a kockázatot már maga az üzembentartó viseli, aki emellett elveszíti addigi bonuskedvezményét is. (Az általa kötött új szerződés osztályba sorolása nem lehet kedvezőbb az A00 osztálynál, ami sokkal drágább díjat is jelenthet.) A szerződés évközbeni – díjnemfizetés miatti – megszűnése esetén a biztosítást (tárgyévre) csak annál a biztosítónál lehet megkötni, ahol a megszűnt szerződés volt.

Különösen ügyelni kell arra, hogy a felmondással érintett szerződésnél ne legyen díjhátralék/díjtartozás, mert ez a felmondás érvényességének megítélésénél a felek között további vitát okozhat, mivel a díjnemfizetéssel megszűnt szerződés esetén a következő évre még időben történt felmondás mellett sem tartható meg a korábbi bonus-fokozat.

A biztosítóváltás esetén a bonus-malus igazolást nem az ügyfélnek, hanem az új biztosítónak kell beszereznie. Ehhez azonban az új biztosító számára meg kell adni a korábbi (előző biztosítási időszakra fedezetet nyújtó) biztosító nevét és a felmondással érintett biztosítási szerződés/kötvény (biztosítást igazoló okirat) számát is.

Kötelező biztosítás kalkulátor »