Lakásbiztosítás hírek
-
Újabb viharkárok Baranya és Zala megyében
2009-07-14 14:11:41, lakás
A jelenlegi kárbejelentések intenzitása alapján mintegy 1500 db kárbejelentéssel számol a piacvezető lakásbiztosító a kedd délutáni vihar és jégverés károkkal kapcsolatban. A becsült kár elérheti a 100 millió forintot. A biztosító kárszakértőket csoportosított át az ország más területeiről, akik folyamatosan, a hétvégén is dolgoznak annak érdekében, hogy az ügyfelek minél gyorsabban megkaphassák a kártérítést. A tervek szerint a károk felmérése a jövő hét végére befejeződik.
A vihar által az ország nyugati és déli területei voltak leginkább érintettek.A legtöbb bejelentés Baranya megyéből jött - 572 darab, Nagykanizsáról és a környező településekről 215 db.
A legtöbb bejelentés a vihar és jégverés okozta tetőszerkezeti, és redőnykárokra, beázásokra vonatkozott, de szép számmal akadt felhőszakadás és villámcsapás okozta kár is. A kisebb károkat az AEGON biztosító szemle nélkül, a telefonos bejelentés alapján intézi. A szemleköteles károk esetében a kárszakértők a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel és a biztosító a kárfelmérés után azonnal elindítja a kárösszeg utalását. A szemlét követően az ügyfelek átlagosan 4 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez.
A károk elhárításához, illetve a további károk megelőzéséhez azonban már a szemle előtt hozzá lehet fogni. A károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket meg kell őrizni, illetve fényképet, videó felvételt is elfogad a biztosító a kárbejelentés alapjául.
További hírek:
- Az új árfolyamrögzítés anatómiája
- Kötelező lesz az energetikai tanúsítvány
- Romániában kötelező lett a lakásbiztosítás
- Bejelentett lakástámogatások kihatása a lakáspiacra
- Lakástüzek, és az ellenük való védekezés
- Felújított panelek, átértékelődött biztosítások
- A vörös iszap árnyékában
- Természeti csapások és a biztosítási szektor - összefüggések
- Biztosítása a műholdaktól is védheti Önt
- Felújítás a panelprogram keretében
