Havi 1 forintos lakásbiztosítás
December 31-ig az első biztosítási évre havi 1 forintért köthet lakásbiztosítást otthonára, amennyiben még nem rendelkezik nálunk lakásbiztosítással.
Amennyiben az 1 forintos lakásbiztosítást a kötelező biztosításváltással egy időben köti meg, akár 30% kedvezményt is kaphat a kötelező díjából. Na így lehet tényleg sokat spórolni.
Milyen lakásbiztosítás ez az 1 forintos?
Állandóan lakott épületekre, az ott elhelyezett ingóságokra nyújt Önnek védelmet ez a biztosítás, amely az ismert, szokásos biztosítási igényekre szól. Az épület és ingóságok (háztartási- és meghatározott összegig az értéktárgyak) biztosítása mellett másoknak okozott - a szerződésben szereplő - károkra felelősségbiztosítást is tartalmaz. Ez a lakásbiztosítás 50.000 forintos önrészt tartalmaz, a Biztosító csak az 50.000 forint feletti károkat téríti meg, levonásos önrész alkalmazása mellett. Az OTTHON IV lakásbiztosítás további feltételei és szabályzata.
Miért kerül CSAK havi 1 forintba?
Szeretnénk ezzel az akcióval egyrészt kedveskedni Önnek, másrészt, mint minden biztosítás, Önnek is, nekünk is üzlet. 3 éves hűségnyilatkozatot kérünk cserébe, és az első évben így havi 1 forintért tudjuk kínálni lakásbiztosítási csomagunkat. FONTOS tudnia, hogy a további években is IGEN KEDVEZŐ, az egyébként hűségnyilatkozat nélkül kötött más AEGON lakásbiztosításokhoz képest is olcsóbb. A díjkalkuláció során tájékoztatjuk, mennyibe kerülne a lakásbiztosítás, ha nem lenne akció. Így Ön el tudja dönteni, élni kíván-e a lehetőséggel.
Van már AEGON lakásbiztosításom. Cseréljem le 1 forintosra?
Erre sajnos nincs lehetőség. Új lakásbiztosítások kötésére vonatkozik az akció. Önnek más akcióval kedveskedünk: Akár 5000 forinttal is olcsóbb lehet kötelezője »
Van már lakásbiztosításom más Biztosítónál (nem AEGON), azt lecserélhetem?
IGEN! De tudnia kell, hogy egy ingatlanra két lakásbiztosítása nem lehet. Ezért a jelenlegi biztosítását meg kell szüntetnie. A lakásbiztosítási szerződése megszűnhet: ha Ön azt szabályszerűen, évfordulóra felmondja, vagy díjnemfizetéssel a biztosító a szerződést megszünteti, de annak hátrányos következményeivel Önnek számolnia kell.
Milyen feltételei vannak az akciónak?
Az akció időtartama: 2009. október 31. – 2009. december 31. Önnek ebben az időszakban kell weboldalunkon megkötnie online az 1 forintos lakásbiztosítást. Az ingatlannak állandóan lakottnak kell lennie.
Az épületek, háztartási ingóságok és értéktárgyak vagyoncsoportra vonatkozóan a szerződés 50.000 Ft önrészesedést tartalmaz, mely önrészesedés alatti károk nem térülnek, az ezt meghaladó károk összegéből pedig a biztosító 50.000 Ft-ot levon. A szerződés baleseti szolgáltatást nem tartalmaz.
A szerződés 3 éves hűségnyilatkozattal jön létre. Az első biztosítási évben a szerződő 100% tartamengedményben részesül, illetve a technikai okokból, a kötvényen megjelenő 12 Ft/év díjra a Biztosító díjhalasztást ad, amelyet a 2. évben induló díjfizetéssel együtt számolják el. A kedvezmény mértéke a második biztosítási évtől megváltozik (48%, 54%, 68% az ajánlat függvényében), mely a szerződés teljes élettartama alatt érvényben marad, ha a szerződés legalább három évre fennáll.
A szerződő vállalja, hogy felmondási jogát a szerződéskötéstől számított 3 évig nem érvényesíti. Vállalja továbbá, hogy amennyiben a 3 év alatt bármely okból - kivéve a biztosító általi felmondást és az érdekmúlást - a biztosítás megszűnik, akkor az akciós kedvezmény címén megadott kedvezmény teljes összegét megfizeti a biztosítónak.
Az akció keretébem létrejött ajánlatok estében a felek várakozási időben állapodnak meg, amely értelmében a biztosítás kockázatviselési- és díjfizetési kezdet 2010. január 1. napján lesz, így a biztosító csak az ez után bekövetkezett szerződési feltételek szerinti károkra térít.
Amennyiben további kérdése lenne akciónkat érintően, hívjon minket, vagy chat-eljen munkatársainkkal.

