Megfelelő az Ön lakásbiztosítása?

Lakásbiztosítás

Bizony könnyen előfordulhat, hogy amióta megkötötte lakásbiztosítási szerződését, azóta felújította lakását, gyarapította vagy kicserélte elektronikai berendezéseit, vásárolt értékes bútorokat, ékszereket, melyek mind-mind növelik lakásának értékét. Mit tenne kár esetén, vagy ha most egyik napról a másikra elveszítené mindazt, amije van?

Valószínűleg biztosítójához fordulna a kár megtérítéséért, csakhogy elképzelhető, a biztosító nem térítené meg az összes kárt. Miért? Mert lakásbiztosítása időközben elavulhatott és már nem nyújt fedezetet az Ön összes értékére.

Napjaink szorult pénzügyi helyzetében, nem árt óvatosnak lenni és a biztosra menni: vizsgálja felül, mire nyújt fedezetet jelenlegi lakásbiztosítása, és ha kell, módosítsa azt. Elképzelhető, hogy még biztosítási díján is spórolhat ezzel.

Kezdésként néhány alapinformáció

Amikor megkötötte lakásbiztosítását, feltételezhetően végigjárta otthonát, felmérte feltérképezte, megnézte, hány szobája van, milyen extrákkal van ellátva, mint kandalló, pince, terasz, és megbecsülte, hogy mennyit ér Önnek otthona Ennek alapján a biztosító megállapított Önnek egy biztosítási összeget, mely az Ön kötvényén szerepel. Ez az összeg ingatlanok és vagyontárgyak esetében az újraépítés költségeit fedezi csak és nem foglalja magába a telek értékét.

Kérje biztosítási kötvényének megújítását!

Vizsgálja meg, hogy a szerződésében szereplő vagyontárgyak értéke mennyire gyarapodott az évek során. Ha úgy látja, hogy egy káresemény esetén biztosítási összege már nem fedezné minden értékét, akkor érdemes egy úgynevezett értékkövetést készíttetnie, azaz szerződését új biztosítási összeggel és ennek megfelelően módosított díjjal megújítania

Mi történik akkor, ha csökken az ingatlan piaci ára?

Ha csökken az Ön ingatlanának piaci ára, akkor világosnak tűnhet, hogy biztosítási díja is csökken, hiszen egy alacsonyabb értékű lakást biztosít. A valóság sajnos nem így fest. Ön, házának helyre állításának költségeit, és nem eladásának költségeit biztosítja. Mivel azonban az építő anyagok illetve a munkadíjak ára inkább feljebb, mint lejjebb kúszik, ezért biztosítási összegét is érdemes ennek megfelelően követnie, követnie.

Valójában miért is éri meg Önnek lakásbiztosítását aktualizálni? Mert a biztosítás Önt az elveszthető javak értékén kárpótolja, márpedig vannak olyan vagyontárgyak (beépített konyhabútorok, padlózat stb.), amelyek értéke évről évre csökken. Ha tehát végiggondolja, hogy a szerződés megújításánál a dráguló építőanyagok ugyan növelő tényezők lehetnek, szemben más értékvesztő vagyontárgyaival, amelyek csökkentők, akkor biztosítási díja csak enyhén csekély mértékben fog változni, viszont kár esetén biztosan a helyes értéken fog Önnek fizetni a biztosító.

Készítsen leltárt!

Tudjuk, hogy ez egy bíbelődős feladat és legszívesebben nem kerítene rá sort, ám higgye el, megbánná, ha nem készítené el, és leégne a háza, kirabolnák Önt, vagy elöntené otthonát a víz egy csőtörés következtében.

Szánjon rá egy órát! Menjen körbe otthonán kezében egy papírral és írja le egy papírra, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket biztosítani szeretne. Ha készen van, készítsen több példányt, és őrizze meg azokat biztonságos helyen, hogyha szükség lenne rájuk, kéznél legyenek. Tartson egy példányt munkahelyén vagy barátainál/rokonainál is, arra az esetre, ha az otthonában lévő megsemmisülne.

Vizsgálja felül lakásbiztosítását még ma! Ha szükséges, kérje annak módosítását!

Ha lakásbiztosítását már több mint 3 éve kötötte, javasoljuk, vizsgálja felül azt. Fogjon papírt, ceruzát, menjen körbe otthonán és írja fel vagyontárgyait, mellé azzal az értékkel, amennyiért most tudná megvenni. Hasonlítsa össze az így kapott összeget a szerződésben lévővel. (Már nem találja szerződését? Hívja fel biztosítóját, név és cím alapján fognak tudni segíteni Önnek). Ha túl nagy az eltérés, az Ön érdekében, ajánljuk, hogy módosítsa szerződését. Lakás- kalkulátorunk segítségével Ön most könnyedén kiszámíthatja, mennyi többlet-költségébe kerülne Önnek, hazánk vezető lakásbiztosítójánál, lakásbiztosítási szerződését módosítani. Nézze meg, mennyit kapna saját biztosítójánál és válassza az Ön számára legkedvezőbb ajánlatot. Ne feledje, a díjnövelő értéktárgyak mellett vannak értékvesztő vagyontárgyak is, melyek díjcsökkentő hatással bírnak!

Összességében elképzelhető, hogy a módosítás után pár száz forinttal nő biztosítási díja, cserébe viszont az Ön és családja biztonsága milliókkal ér többet.

Lakásbiztosítás kalkulátor »