Terjedőben a lakásbiztosítások

Terjedőben a lakásbiztosítások, csökkenek a díjak!

2011. szeptember 5.
Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítás piac lassan, de folyamatosan növekszik, az árak pedig hasonló ütemben kúsznak lefelé.

Magyarországon a legelterjedtebb, nem kötelező érvényű biztosítási forma a lakásbiztosítás: kicsivel több, mint a lakások 71 százaléka van biztosítva (ez több mint 3 millió szerződést jelent), míg az utasbiztosításnál ez az arány nem éri el a 40 százalékot, a CASCO esetében pedig alig lépi át az egyötödös küszöböt. Ennek legnyilvánvalóbb oka, hogy egy lakás akkora és olyannyira alapvető értéket képvisel, hogy annak súlyosabb megrongálódása egész családok életét teheti tönkre egyik percről a másikra. Így a biztosításokra egyébiránt nem fogékony magyar lakosság döntő többsége megkötötte. De nem ez az egyetlen indok.

Internet, verseny

A biztosított lakások száma fél évtized alatt emelkedett húsz százalékot, mely kiemelkedő ugrásnak számít. Így elértük a régiós átlagot (kivételt egyedül Románia képez, ahol mindössze minden tízedik lakásra kötöttek biztosítást). Igaz, még le vagyunk maradva a nyugat 80 százalék feletti arányával, de ez a lemaradás közel sem akkora, mint a CASCO biztosítás vagy az utasbiztosítás esetében.

Ennek az emelkedésnek a legfőbb oka nem nagyobb előrelátás, hanem hogy az internetes kedvezmények és a szintén internetes összehasonlító programok generálta élesebb verseny hatására a lakásbiztosítási árak komoly zuhanásba kezdtek. Az összes kedvezményt kihasználva akár évi húszezerből is biztosíthatunk egy nyolcmilliós ingatlant. Lakásbiztosítás váltással így akár még spórolhatunk is!

Nem csak a lakásbiztosítások száma, hanem a lakásbiztosítások minősége is emelkedett. Egyrészt a verseny miatt biztosítók egyre szélesebb védelmet kínálnak ugyanazért a díjért, másrészt egyre többen bővítik a biztosításukat némi saját környezetükre jellemző extrával, ami a tudatos biztosításkötést erősödését jelzi. Ez a biztosítókra is hatással van: egyre több extra épül be az alapszolgáltatásba. Azonban több szakportál felhívja a figyelmet, hogy az árak immáron elérték mélypontjukat és az egyre sokasodó természeti katasztrófák miatt ez a folyamat egyébként sem tartható fenn! Sőt, sokan a lakásbiztosítás-díjak növekedését vetítik előre.

Lakásbiztosítás kalkulátor »