Tippek kezdő síelőknek: pálya és bérlet

Tippek kezdő síelőknek: pálya és bérlet

Ha már kiválasztottuk a megfelelő síruházatot, és hozzá a nekünk való sífelszerelést, akkor nem marad más hátra, mint a megfelelő pálya kiválasztása. Itt természetesen első sorban az anyagiak számítanak: a síterepre ki is kell jutni, és az utazás több százezer forintba is kerülhet, ráadásul az ottani „élet” költségei nagyban függnek az adott ország árszínvonalától - tehát először azt mérjük fel, hogy mire van pénzünk! A francia pályák legtöbbje kissé meredek kezdőknek, ráadásul drága is, így érdemes az olcsóbb osztrák, szlovén vagy szlovák terepre menni - netán a közelebbi olasz pályák valamelyikére. Mindenképpen olyan helyre menjünk, ahol van kezdőket is oktató rész.

A síbérletek nagyon drágák lehetnek (legfőképp Svájcban és Franciaországban), drágábbak, mint az egész oda-vissza út együttvéve. Heti bérletet csak akkor vagyunk, ha síeléssel tervezzük tölteni szinte az egész kint lévő időnket. Ellenkező esetben az úgynevezett pontos bérlet vegyünk, amely egy adott pontszámból gazdálkodik, és minden felvonó használatának fix pontértéke van (a fel nem használt pontok árát ráadásul vissza is kapjuk). Ha csak pár napra ugrunk le gyakorolni, akkor persze napijegyet is válthatunk. Síszezonban is vannak frekventált és kevésbé nyüzsgő időszakok, amik az árakban is megmutatkoznak. A csúcs karácsonytól szilveszterig, és februárban van, gyakorlásra viszont ideális a január és a december eleje is, így ne féljünk a spórolás eme fajtájától.

Szállásválasztásnál össze kell hangolni az igényeket és az anyagiakat, majd így a lehető legjobbat kihozni. Ha megfogott minket a sport, is minden időnket a pályán - estéinket pedig egy étteremben vagy bárban - fogjuk eltölteni, akkor feleslege egy, a minimális igények kielégítésénél többre képes szállást lefoglalnunk, úgyse fogjuk kihasználni. Legkelendőbbek a síparadicsomok környékén az apartmanok, hisz viszonylag olcsón nyújt nagyfokú kényelmet. Ha vállaljuk naponta a pályához való autózást vagy síbuszozást, akkor a pályától távolabb jóval olcsóbban juthatunk szálláshoz. Az intenzív sporttevékenység miatt alaposan meg fogunk éhezni, így még érkezésünkkor szenteljünk időt annak, hogy a környéken nézünk egy elfogadható árakkal és színvonallal dolgozó boltot vagy éttermet.

Mindenképen kössön síbiztosítást, nézze meg síbiztosítási csomagjainkat!

Síbiztosítás kalkulátor »