Hitel hírek
-
Nincs érdeklődés az állam készfizetői kezessége iránt
2009-03-27 14:26:39, hitel
A bankok szerint nem mutatnak komoly érdeklődést az ügyfelek az állami készfizető kezesség iránt, amelyet lakáshiteleikhez vehetnének majd igénybe. Ennek oka lehet, hogy hatálybalépés előtt még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia, és el kell készülnie a törvényhez tartozó végrehajtási rendeletnek is – olvasható a Világgazdaságban.
Futó hiteleit az utóbbi hónapokban már egyre több ügyfél kívánja megmenteni. Nő a szerződésmódosítási lehetőségek iránti érdeklődés.
Az Országgyűlés által március elején elfogadott jogszabály szerint áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az az álláskereső, aki 2008. szeptember vége után vesztette el munkáját, és vállalja, hogy a lakásvásárlási vagy lakás-felújítási hiteléből a szerződés időtartama alatt - a szerződésmódosítást követő két éven keresztül - havi minimum 10 ezer forintot törleszt. A garancia csak arra a lakásra vonatkozik, melyben az igénylő él, illetve a kölcsön összege nem haladhatja meg a 20 millió forintot.
Folyamatosan bővül viszont a potenciális igénylők köre: a regisztrált állástalanok száma a 2008. november - 2009. januári időszakban elérte a 351 ezret. Ez 8,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Eközben háztartásoknál kinn lévő lakáshitel-állomány meghaladja a 4200 milliárd forintot, ami több mint felét adja az összes lakossági tartozásnak.
További hírek:
- Elfogadásra került a lakáshitel-támogatási program
- Zuhant a hitelre vett használt autók piaca
- Csökken a beruházási hajlam a kkv szektorban
- Állami hitelt kap az IMF-kölcsönből két hazai bank
- Havonta 3 forintot törleszt egy brit házaspár!
- Uzsora-e a gyorskölcsön?
- Tudunk takarékoskodni, ha akarunk
- Különbség az új Provident és a banki személyi kölcsönök között
- 3 milliárd euró hitel az európai autóiparnak
