Autózás télen

A fehér évszak eljövetelével egy időben válnak veszélyessé az autóutak: a hó, és az alatta néha észrevétlenül megbúvó jég korcsolyapályává változtatják az utakat, a korai sötétedés, és gyakran szitáló hó drasztikusan rontja a látási viszonyokat, ráadásul a hideg jelentősen csökkenti reakcióidőnket is.

Nem véletlen tehát, hogy az autósok többségének óvatos, körültekintő vezetést, és aktív casco szerződés megkötését javasolják a szakértők - a cascót már csak azért is, mert a téli KGFB kampányban akár fél áron is hozzá lehet jutni.

Magyar hozzáállás

Egy friss kutatás szerint a hazai sofőrök 76 százaléka nem tesz különösebb vezetési óvintézkedést télen, sőt 22 százalékuk még ilyenkor is rendszeresen vezet este (igaz, nagytöbbségük kifejezetten rutinos sofőrnek mondható). Ha kifejezetten rosszra fordul az idő, akkor is csak a hazai lakosság 37 százaléka választ alternatív közlekedési módot a saját gépjármű helyett, vagy marad otthon (köztük kifejezetten nagy a 60 év feletti hölgyek aránya). Mindezek ellenére a casco biztosítások penetrációja mindössze 26 százalékos, pedig télen igen sok baleset következik be kvázi önhibából.