Az autólopástól félünk a legjobban

Egy friss, több mint ezer gépjármű tulajdonos megkérdezésén alapuló felmérés szerint az autóval rendelkezők egy kocsi lopás bekövetkeztétől tartanak leginkább - legalábbis így reagált a megkérdezettek 61 százaléka.

Ez nem is csoda: a káreset gyakorlatilag a totálkárral egyenértékű - vagy még rosszabb, ha egyéb fontos iratok/tárgyak is voltak a gépkocsiban -, és annak esélye, hogy a rendőrség később megtalálja az eltulajdonított gépjárművet, szinte nulla. Ráadásul nincs az a biztonsági rendszer, amin egy jól felkészült autó tolvaj ne jutna át, ha nagyon akar - így az egyetlen védelmet a lopáskár ellen a casco biztosítás jelenti.

Kevesen élnek a casco biztosítás adta lehetőségekkel

Hiába a nagy riadalom, kevesen élnek a casco biztosítás adta lehetőségekkel. Pedig évente több mint négyezer gépkocsit tulajdonítanak el Magyarországon (vagyis minden ezredik gépjárművet), aminek majd háromnegyede a fővárosra esik. Ennek ellenére igen kevesen védekeznek cascóval az esetleges lopás ellen: a biztosítás penetrációja alig éri el a 25 százalékot, ráadásul ennek egy része olyan „kényszer casco”, amelyet hitelfelvétel végett kötöttek a gépkocsira. Ennek legfőbb oka a casco ára: tavaly 91 ezer forint volt a casco biztosítások éves átlagdíja, míg a lakosság átlagosan 40 ezer forintot lenen hajlandó fizetni érte. A KGFB kampány idején azonban akár fél áron is köthetünk casco biztosítást, így érdemes ilyenkor szétnézni a biztosítási piacon.