Drasztikusan zuhant a casco piac

A Mabisz friss, negyedéves jelentése alapvetően pozitív képest fest a magyar biztosítási piac alakulásáról: a terület bevételei 1,3 százalékos növekedést értek el 2012 ugyanezen időszakához képest, amely még az idén várhatóan erőteljesen nyomás alatt tartott inflációval sem érnek el, de a tavalyi 6 százalékos, egész éves eredményhez képest erőteljes javulás.

A javulásért főleg a 6,6 százaléknyit prosperáló életbiztosítási piac a felelős, hiszen a nem-életbiztosítási szegmens 3,8 százalékos mínuszt hozott össze. Ezért leginkább a gépjármű biztosítások, vagyis a casco és a KGFB voltak a felelősök.

Mélyrepülés

A kötelező biztosítási díjak 6 százalékkal estek vissza, ám ezt a szakértők az év végi KGFB kampányban szokásos áresésnek tulajdonítják. A casco biztosításoknál viszont 12 százalékkal zsugorodtak a bevételek, ráadásul a negyedév alatt eltűnt 200 ezer biztosítási szerződésből (így 10,8 milliós darabszámra esett a teljes piac) nagy részt hasítottak ki, ugyanis náluk volt a csökkenés aránya a legnagyobb: 7,2 százalékos. A drámai zuhanás mögött két dolog áll. Egyrészt az új gépjárművek aránya folyamatosan zuhan itthon (a válság óta eltelt években évi 50 ezer forint körül van az új gépjárművek hazai forgalomba állításának száma, míg a válság előtt ez a 200 ezret is elérte), és kimutathatóan főleg a 0-4 éves gépjárművekre kötnek cascót. Valamint egyre több devizahitellel terhelt gépjárművet visznek el a bankok, és ezekben az esetekben megszűnik a gépjárműre a hitel végett kötelezően megkötött és fenntartott casco szerződés is.