Ingatlanvásárlás és gépkocsieladás a biztosítások szemszögéből

A magyar lakosság túlnyomó többségének két legnagyobb, anyagi mércében mérhető kincse a lakása és a gépjárműve.

Bár megbecsülésük korán sem volt azonos - négyből három lakás rendelkezik lakásbiztosítással, míg casco piacon épp ennek ellentéte az arány - de a válság beköszöntéig közel ugyanannyi gépkocsi cserélt gazdát, mint lakóingatlan. Ahogy a válság elérte hazánkat mindkét piac drasztikus visszaesést szenvedett el, de a lakás adás-vételek jóval gyorsabban álltak helyre mint a gépkocsi kereskedelem, amely az idei évre fog kicsúcsosodni igazán.

Távolodó trendek

A 2009-2011-es időszakban hetvenezer gépkocsi cserélt gazdát, kilencvenezer ingatlannal karöltve. A tavalyi év végén határtalan elégedettség érzés töltötte el a gépkocsi piac szereplőit azért, hogy nem csökkentek tovább az eladási adatok, sőt egy mikrohajszálnyi növekedést is tudtak produkálni a tavalyi évhez képest. Ezzel szemben a végtörlesztési időszak egyenesen berobbantotta a lakáspiacot: idén már száztízezernyi lakossági ingatlanüzletre számítanak. Mivel mind az új építésű lakások, mind az új gépkocsik igen fontos tényezői a biztosítási szektornak, ezért nem lehet nagyon meglepődni azon, hogy a lakásbiztosítási piac bevételei folyamatosan nőnek, míg a casco-piac adatai sorozatos lejtmenetet mutatnak. A casco érzékenyebb is erre a mutatóra, ugyanis a banki finanszírozással vásárolt gépkocsikhoz kötelező cascót kötni. Ez az oka annak, hogy a válság a casco biztosítások piacát az átlagnál is jobban sújtotta. Minden egyes alkalommal, amikor a bank visszavette egy hiteltartozását fizetni nem tudó személytől a gépkocsit, egy casco-szerződés is megszűnt.