Műszaki vizsga – 4+2

Gépjárművezetőként már megszoktuk, hogy a járműveket a törvényben meghatározott időközönként műszaki vizsgára kell vinni. Van, aki szerint ez felesleges teher. A felelős járművezetők viszont tisztában vannak avval, hogy mindenkinek az, az érdeke, hogy a forgalomba csak megfelelő műszaki állapotú gépjárművek vehessenek részt. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy rosszul fogó fék, vagy egy megkopott gumiabroncs is, komoly baleset előidézője lehet.

Műszaki vizsga – 4+2

A ma érvényben lévő szabályok szerint az újonnan forgalomba helyezett autók műszaki vizsgája 4 évre szól, ennek lejártával kétévente válik esedékessé a következő szemle. Érvényes műszaki vizsga nélkül nem lehet a gépjárművel a közúti forgalomban részt venni. 2012. július 2-ia óta, lehetőség van arra, hogy a műszaki vizsgáztatást elvégeztessük annak lejárta előtt már 30 nappal is.

A műszaki vizsgára az autót felkészített állapotban érdemes vinni. Ellenkező esetben azonnal megszüntetésre kerül a forgalmi engedély érvényessége, illetve azonnal eltávolítják a rendszámtábláról a környezetvédelmi plakettet, és az érvényesítő címkét. Ráadásul, ugyanúgy ki kell fizetni a vizsgáztatás díját, mintha sikerült volna.

Mit érdemes a vizsga előtt szemrevételezni? 

Kezdjük az üvegekkel. A szélvédőn nem lehet repedés, és a látótérben kavicsfelverődés okozta sérülés – utóbbit javítva elfogadják, ha a munka szakszerűen kivitelezett. A szélvédő nem lehet fóliával sötétített, a két első oldalüveg fényáteresztő képességét 75 %-ban írják elő, ami annyit jelent, hogy a fóliázás itt sem megengedett. A hátsó szélvédő és az oldalablakok sötétítése megengedett, és ez manapság legtöbbször már a gyárban megtörténik.

A műszaki vizsga folyamán minden lámpának működnie kell, ami a gépkocsira van szerelve, tehát ha van ködlámpa, akkor annak is. A búráknak épeknek kell lenniük. A kürt szóljon, az ablakmosó, ablaktörlő működjön. Az indexek sárga fénnyel villogjanak.

A karosszériánál sincs pardon. A kisebb, napi használatból eredő horzsolásokat, horpadásokat elnézik, de karambolos, elemhiányos autóval ne is próbálkozzunk. A korrózió egy határon túl már nem elfogadható, és bukást jelent. A külső szemrevételezésnél a gumikról se feledkezzünk el, nézzük meg, nem repedezettek, netán szerkezetileg károsodtak-e az abroncsok, amit jellegzetes dudor jelez. A kerekeknél (gumi és felni között) nem lehet méretbeli eltérés, csak akkor, ha ezt a gyári specifikáció engedi – sportos típusoknál hátul a nagyobb felnire szélesebb abroncs kerülhet. A gumiknál megengedett az eltérő mintázat, de tengelyenként azonosnak kell lenniük.

A műszerfalra sem árt figyelmet fordítani. A hiba- és visszajelző fényeknek működniük kell. Az ülések rögzítése legyen stabil, állíthatóságuk pedig problémamentes. Ellenőrizzük az összes biztonsági övet, az automata csévélőt, a csatlakozókat, mert ezek szerepe kiemelten fontos a biztonságos közlekedésben. Ha az autóban övfeszítő is van, az nem lehet „elsülve”, kötelező a gyári állapot. Működjön a szellőzés, a páramentesítés.

A kötelező tartozékok között ne feledkezzünk el a pótkerékről, szükség esetén állítsuk be a légnyomást, legyenek meg a kerékcseréhez szükséges szerszámok. Ha nincs pótkerék, akkor a defektjavító szettet kell bemutatnunk a szemlén. Ajánlott előkészíteni az elakadásjelzőt, és az elsősegélycsomagot – utóbbi érvényességét nem csak a vizsgán, de a forgalomban a rendőr is számon kérheti.