Öreg gépjárműre is érdemes cascót kötni

Hazánkban a gépjármű tulajdonosoknak mintegy 21 százaléka rendelkezik casco biztosítással, ami évek óta nem igazán változik.

Ez egy megtisztelő harmadik helyet hozott számunkra a régióban, igaz igen nagy különbségekkel. A szlovénoknál minden második gépjárművön van casco, míg Bulgáriában csak a gépjárművek öt, Szerbiában pedig csupán a 3 százalékán. A casco nem kötések okait már évek ót ismerjük, azonban ezek az okok nagyban változtak az elmúlt egy évben, így vagy nem ismerjük az új okokat, vagy a potenciális ügyfelek nem rendelkeznek elég információval (esetleg semmilyennel) a változásokról. Elemzők szerint az utóbbi sokkal valószínűbb kép - igaz páran azt is megjegyzik, hogy az óta a megkérdezettek anyagi lehetőségei is szűkösebbé váltak.

A legfőbb érv a casco ellen (egy tavalyelőtti felmérés szerint) az, hogy drága. A megkérdezettek 70 százaléka így vélekedett, és véleményük szerint évi 40 ezer forintnál lenne az a határ, amit hajlandóak lennének kifizetni egy teljes, éves casco szerződésért. Igaz tavaly is zuhant az ár, ám a 103-ról 91 ezerre eső árak nyilván nem kápráztatták el a célközönséget: tavaly év végi KGFB kampány együttkötési akcióinak hatására azonban a casco árak évi 50-60 ezerre zuhantak, ami nincs olyan messze az elvárt, évi negyvenezer forintos díjtól. Ám erről nagy valószínűséggel a potenciális vevők még nem értesültek.

Öregedünk

A másik ellenérv hazánk gépjárműparkjának krónikus elöregedése. Az átlagéletkor idén túl fogja lépni a 13. életévet, így a gépjárművek egy jelentős részének az értéke megközelíti egy teljes körű casco biztosítás éves díját - így a casco megkötése nyilvánvalóan nem éri meg ezen autótulajdonosoknak. Számukra jelennek meg egyre-másra az öreg gépjárművökre is opciót kínáló minimal-casco opciók. Ezek általában csak egy kártípusra - jellemzően töréskárra - fizetnek, és mindössze 3-400 ezer forintos összegeket, ám az éves díjuk 10 ezer forint körül mozog, nincs önrész és ha a gépjármű alapvetően se ér többet 3-400 ezernél, akkor nem is kell nagyobb védelem - maximum kiterjedtebb.