Biztosítás-piaci változások

A biztosítási piac igen komoly változásokon ment végbe az elmúlt tíz esztendőben.

Az egyik legjelentősebb hogy új belépők, és az egyre erősödő versenyhelyzetnek hála a vezető hat biztosító piacbirtoklási aránya a 90 százalék feletti szintről 70 százalék alá csökkent, és immáron jelenleg piacvezető Allianz befolyása is 20 százalék alá mérséklődött-tehát a nagyok nem nyomják el teljesen a piacot. Ráadásul az első hatban is volt változás: a Posta biztosító életbiztosításainak hála sikeresen pozícionálta magát az élmezőnybe.

Friss változások

Az életbiztosítások aránya teljes bevétel tekintetében az elmúlt tíz évben folyamatosan növekedett, tavaly az összbevétel 49,1 százaléka származott különböző életbiztosításokból. A mostani első félévben ugyanakkor meredeken visszaestek: 7,4 százalékot zuhantak bevételeik, és nem várható, hogy a második félévben megfordulna a trend. Az Aegon részben ennek köszönhetően tudott feljönni a harmadik helyre, ugyanis főleg gépkocsi és lakásbiztosításokra koncentrál, komoly kedvezményekkel ösztönözve a szerződéskötést. Az emelkedés másik oka az innováció lehet: az egyik első biztosító volt, aki a kisállat biztosítást bevezette, most pedig a bringásokat örvendeztette meg egy speciális kerékpár biztosítással - elsőnek az országban.