Extrém magyar igények

A Gfk. Hungária által elkészített legújabb, nyugdíj és egyéb megtakarítási formákkal kapcsolatos kutatása igen csak meglepő képet rajzolt ki az átlagos magyar ember megtakarításról és nyugdíjakról elképzelt világával kapcsolatban.

Mondhatnánk azt is, hogy nem állunk két lábbal a valóság rögös talaján e témát tekintve.

Egy előző kutatásból kiderült, hogy a magyar fiatalok több mint 70 százaléka szerint ő öregkorára nem fog nyugdíjat kapni (ebben benne van mostani járadékról járulékra való átnevezés hatása is), vagy ha fog, az nem lesz igazán elég a minimális megélhetésre sem. Erre a nyugdíj-előtakarékosság lehetne a vészmegoldás, csakhogy itt attól félnek, hogy az állam valamilyen módon behúzza ezt a költségvetésbe (itt a magánnyugdíj-pénztári einstand lehet a megfélemlítő, valós példa), ekképp mindössze az érintettek egyharmada él ezzel a lehetőséggel. Ám ők is csupán évi 80-90 ezer forintot tesznek félre ily módon, amely viszont édeskevés ahhoz a többség által hangoztatott vágyálomhoz, hogy nyugdíjas korukban legalább annyit, de inkább többet „keressenek”, mint jelen helyzetükben.

Elvárások

A nyugdíj-előtakarékosság első szereplőjévé - a magánnyugdíj-pénztárak kifilézése óta – az önkéntes nyugdíjpénztárak léptek elő a lakosság 18 százalékának választásával, míg a második és harmadik helyen is az életbiztosítások szerepelnek (a klasszikus életbiztosítás 11 %, míg a befektetési egységekhez kötött életbiztosítást 7 %-nyian választották). Öt százalék a takarékbetétkönyvekben bízók aránya, és csupán 1 százalék az, aki tőzsdén kívánja megkeresni a nyugdíjas évekre valót. Érdemes megemlíteni, hogy az átlag magyar extrém nagy biztonság mellett vár extrém nagy hasznot a befektetésektől, és még azt is elvárná, hogy a konstrukció minél flexibilisebb legyen. A 10 százalékos kamatra például csak a lakosság 40 százaléka bólintana rá (pedig ez igen magas hozam), a többségnek pedig egyenesen elvárás, hogy biztosan visszakapjon legalább annyit, mint amennyit befektetett.