Szolvencia II.: Úgy szigorítsunk, hogy ne legyen sokkal drágább

A gazdasági világválság után új szabály-elvárások fogalmazódtak meg a politikai és pénzügyi élet vezetőinek fejében, amelynek hatására megszületett a Szolvencia II. tervezetének ötlete.

Ez (többek között) új tőke megfelelési mutatókat írna elő az öreg kontinens befektetéseinek 42 százalékát kezelő biztosítási szektor számára (csak azoknak, akiknek Európában van a bejelentett székhelyük). A megnövekedett tőketartalék képzés kevesebb forgatható pénzt jelent, amely minden egyes biztosítás megkötésével csökken (főleg a kamat- és hozamgaranciás életbiztosítások esetében), ezért óhatatlan, hogy az életbiztosítások árai ne növekednének mind a biztosítók, mind az ügyfelek részére. Az európai biztosítókat és viszontbiztosítókat tömörítő Insurance Europe (IE) gazdasági és pénzügyi igazgatója, Olav Jones felhívta a figyelmet, hogy a Szolvencia II-t majd úgy kell kialakítani, hogy a lehető legkevésbé terhelje meg az érintett feleket, hiszen ettől az intézkedés népszerűségét vesztené, ami pedig az egész előírás sikerességet kockáztathatja.

Még sehol

Azonban a Szolvencia II. még fényévekre van, hiszen a bevezetése az elemzők szerint csak 2016-ra jöhet szóba (az Európai Bizottság eredeti célja 2013 volt). Addig viszont úgynevezett átmeneti intézkedéseket kívánnak hozni, amely szépen lassan rávezeti majd a biztosítókat Szolvencia II. útjára – amelynek pontos voltát még kaotikus homály fedi. Ebbe tartozik bele, a frankfurti székhelyű Európai Biztosítás-és Foglalkoztatóinyugdíj-felügyeleti Hatóság (EIOPA) elképzelései szerint, hogy iránymutatást írnának elő az európai biztosítóknak az irányítással, a kockázatkezeléssel valamint az előretekintő kockázatértékeléssel kapcsolatban. Ezeket Olav és az IE is jónak látja - mint az kiderült egy Gabriel Bernardinonak, az EIOPA elnökének írt hivatalos levélben -, ahogy azt is támogatja, hogy a belső modellek alkalmazásához is átmeneti iránymutatásokkal segítse az EIOPA. Azonban ellenzi a biztosítók saját kockázat- és szolvenciaértékelésével (ORSA) kapcsolatos jelentéstételi kötelezettségének előírását, az ugyanis szerinte hátráltatná a szabályozás végső vitáját, és nagyban megemelné a biztosítók költségeit - amely az első bekezdésben vázolt gondolatmenettel megy szembe. Ugyanakkor a témában még sok vita várható, hiszen a szabályozás nem véletlenül csúszott éveket: megfelelő szigor nélkül nem várható a kellő stabilitás, a szigor túllépése esetén pedig az európai biztosítók (különösen az életbiztosítási ágazat) súlyos versenyhelyzetbe kerülne az ázsiai, vagy a tengerentúli társaikkal szemben, akik ugyancsak jelen vannak az európai piacokon.