Újabb teher rakódik a gépjármű tulajdonosokra

A HVG.hu értesülései szerint újabb, milliárdos terhet készül a kormány a gépkocsi tulajdonosokra rakni. Az ügy alapja egy a kormány által az Európai Uniónak küldött, extra bevételi opciókat taglaló tervezet, amelyben szerepel egy 12 milliárd forintnyi bevételt tartalmazó pont is, amely új rendszámtáblák bevezetéséből származna a kormánynak.

A hetilap belső informátora megerősítette a hírt, bár a két illetékes minisztérium nem kívánt eddig válaszolni az ez ügyben feltett kérdésekre – a pletykák szerint még nincs kiforrott koncepció.

Bármi is legyen a pontos végkifejlett, ez immáron a sokadik gépjármű fenntartókat érintő tétel, amelyet az elmúlt egy évben el kellett viselniük. A növekvő regisztrációs- és súlyadó, a négy napos az autópálya matrica eltűnése, és leginkább a kötelező biztosításra rárakódó baleseti adó már így is nagyban növelte a gépjárművekre fordított kiadásokat, amikhez januártól már a rekord magas benzinár is társul. Ehhez jönne hozzá majd a rendszámtábla cseréje, amely 8500 forintba kerül. Ez összességében 25 milliárd forint többletköltséget okozna az autósoknak, amelyből 12 milliárd illeték formájában az államhoz vándorolna.

A csere oka elviekben az, hogy a jól ismert három betű, három szám kombinációját valamilyen olyan rendszám váltaná fel, amelyből ki lehetne olvasni, hogy az illető merre (melyik megye stb ) lakik, így a rendőrség dolgát is nagyban könnyítené a területidegen autók kiszűrése – egyes szakértők szerint viszont kizárólag bevétel növekedési indoka van a cserének. Bárhogy is legyen, a hozzászólások alapján egy év alatt képtelenség a teljes magyar járműpark rendszámtábláit lecserélni, ráadásul a minisztérium sincs még kész a pontos koncepcióval, így nagyon valószínű, hogy az akció csak valamikor jövőre lesz befejezve.