Az AEGON az állatok mentora lett - hivatalos kitüntetés

Magyarország egyik legnagyobb kutyaotthona és alapítványa, a REX Alapítvány minden évben az állatok világnapján kiosztja az Állatok Mentora kitüntetéseket. A díjjal azon cégeket jutalmazzák, akik kiemelten sokat tettek az állatok szebb jövőjéért, életkörülményeik és túlélési esélyeik javításáért.

Az AEGON az állatok mentora

Idén az AEGON Biztosító is részesülhetett a megtisztelésben, hogy átvehette eme kitüntetést. A cég legfőbb érdeme, hogy kisállat-biztosításával kiemelten és emberi módon foglakozik az állatok egészségének megőrzésével és megfizethető lehetőséget ad a felelős gazdik kezébe. A kisállat-biztosítással nem csak az állatorvosi költségekre nyújt bizonyos mértékű fedezetet, hanem a biztosítás azon károkat is megtéríti a felelősségbiztosítás keretében, amit házi kedvencünk okoz, ráadásul kiemelten kezeli a hős házőrzőket, életmentőket és vakvezetőket.

Azonban nem eme biztosítási forma bevezetése és gazdibarát kialakítása volt az AEGON egyetlen érdeme. Kiemelt segítséget nyújtott a REX alapítványnak az adók 1%-ért folytatott harcban, illetve az Illatos Úti menhelyet is segítette a tapfutar.hu oldallal összefogva egy jelentős adománygyűjtő kampányban. Ennek hatására kaphattak az ottani állatok télire betonozott, fedett kifutót.

”Az AEGON vezetői és munkatársai hisznek abban, hogy összefogással, és minimális anyagi ráfordítással jobbá tehető az állatok sorsa. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a házi- és haszonállatokkal való felelős bánásmód még ma sem természetes mindenki számára. Sok állatmenhely túlzsúfoltan, olykor emberhez, állathoz méltatlan körülmények között működik, ezeket a problémákat pedig meg kell és meg is lehet oldani” – mondta Drevenka Edit, az AEGON Magyarország kommunikációs vezetője.