Brutális videókkal a közlekedésbiztonságért

Pár évvel ezelőtt először ausztrál, majd európai és USA-ban készült videók sokkolták a közönséget, arról, hogy miért nem szabad túl gyorsan, vagy épp sms-ezés közben vezetni.

Egy ezekhez kapcsolt felmérés szerint azon fiataloknak több mint fele figyelt oda az eddiginél sokkal jobban a vezetésre, akik megnézték- így hiába volt durva, elérte a célját. Hiszen a felelősebb vezetési stílussal nem csak az útbiztonság nő meg, hanem ezzel egy időben csökkennek a KGFB és a casco biztosítások ára is. Most két másik, hasonló videó jött ki szinte egyszerre: az egyik a brit, férfiakat megcélzó kis videó, a másik pedig egy mexikói kisfilm, amely a gyengébbik nemnek szól- és mindkettő a mosdókban játszódik.

Két videó

Az első akció egy visszatérő klasszikus, ne ülj ittasan a volán mögé jeligére - azonban az ingerküszöbünk megemelkedésével a felhívás módszere is változott. Egy kocsma férfi mosdójában éppen kezet mosó, vagy arcukat nézegető átlagembereknél hirtelen betörik a tükör, és egy vérző, emberi fej csapódik bele, a tükör hátsó részéből - pont azt látványt nyújtva, mintha valakit komolyabb sebességgel elütöttünk volna. A mexikói változatnál pedig a szappantartóból pattan ki egy légzsák, miközben a hölgyek sminkelnek. Ennek az üzenete, hogy ne sminkelj vezetés közben. A videó azt is megjegyzi, hogy a balesetek 22 százalékát okozzák nők Mexikóban és leginkább sminkelés közben történik baleset. Ezeket a tanácsokat itthon is érdemes megfogadnunk, mert mind ittas vezetés, mind vezetés közbeni sminkelés tekintetében rosszul állunk.