Kátyúk elleni védelem

Egy jól megkötött kiegészítő biztosítással százezreket tudunk megspórolni - ezért is választanak évről évre többen kiegészítő biztosításokat kötelező biztosításuk mellé, sőt a váltók kicsivel több, mint tíz százaléka egyenesen ez alapján dönt.

A második legnépszerűbb KGFB-hez köthető kiegészítő biztosítás a biztosítók felmérései szerint a kátyúkár biztosítás, amely idén könnyen első helyre szökkenhet - megelőzve a mini casco biztosítást. Ennek oka, hogy az elhúzódó, kemény tél a szokásosnál is több kátyút mart a minőségileg amúgy sem világrekorder magyar utak aszfaltjába. (Tél során a megolvadt hó belefolyik az aszfalt repedéseibe, megfagyáskor térfogata kitágul, így növeli a repedés méretét - ekképp a kátyú mérete is naponta növekszik).

Hiába kaptak a közutak (főképp autópályák) fenntartói a szokásosnál is több anyagi támogatást, és hiába segíti őket egy civilek által használható kátyú lokalizátor program is, félő, hogy a mostani nyárba csapó tavasszal a szokásosnál is több kárt fognak okozni a kátyúk - legalábbis a biztosítók egyértelműen erre számítanak. Tavaly átlagosan minden harmadik gépjárművet ért említésre méltó kátyú kár, így a veszélyt nem szabad lebecsülni. Ha ez mind kevés lenne a mostani heves esőzés is rátett egy lapáttal: ugyanis biztosan kimosta a kátyúkból az ott feltorlódó „hordalékot”, e miatt azok még mélyebbe, és így veszélyesebbek lettek.

A kátyúk alapesetben az alvázban az abroncsban és egyes modelleknél a kipufogókban képesek komoly károkat okozni, amik kárértéke több tízezer forintra tehető. De egy nagyobb kátyú komolyabb sebességnél tengelytörést is okozhat, amely már hat-hét számjegyben mérhető kárérték. Mindezen károk rendezésében segíthet minket egy évi párezer forintos költségű kátyúkár biztosítás, amely akár több kátyúkár eseményre is elég - ugyanis nem darabszámban, hanem összeghatárban limitált a térítés mértéke (ráadásul nem is alacsonyban). Ha kátyúkár ér minket, álljunk meg és fotózzuk le mind az okozott kárt, mind kátyút. Utóbbit kétszer: csináljunk egy közeli és egy távoli képet is (ez arra szükséges, hogy beazonosítható legyen a kátyú helye). Ezzel (mindezt hozzácsapva a kárbejelentéshez) nagyban meggyorsíthatjuk a kárkifizetési eljárást.