KGFB - Magunk se tudjuk, mit csinálnánk

Sokszor kérdezik meg közvélemény kutatások, hogy mit tennénk ilyen-olyan esetekben.

Mi ekkor belegondolunk és megadjuk rá a jelenlegi élethelyzetünkből fakadó, szerintünk leglogikusabb választ. Csakhogy az élet gyakorlatilag nem ilyen: ha a konkrét helyzet bekövetkezik, abban az esetben sokszor nem cselekszünk a leglogikusabban. Legalábbis e gondolatmenet lehet az egyik magyarázata annak, amit egy 2011végén, de még a KGFB kampány előtt végzett felmérés, és azt követő gyakorlat mutat. Ebben ugyanis két dologról kérdezték a gépkocsi tulajdonosokat: hogy szerintük miként fog alakulni a kötelező biztosítások ára, illetve hogy 5000 forintos éves díjkülönbség hatására nekivágnának-e a kötelező biztosítás váltás rögös útjának.

Az első kérdés elhibázásáért nem okolhatjuk a lakosságot, ugyanis még a piacot közelről ismerő szakértők többsége is alaposan mellélőtt - épp úgy, mint a megkérdezettek. A felmérés alapján ugyanis a megkérdezettek 77 százalék szerint a KGFB kampány alatt nem csökken majd tovább a kötelező biztosítás már akkor is EU-s szinten messze legalacsonyabb hazai ára, 44 százalék szerint pedig egyenesen áremelkedés jött volna. E helyett a baleseti adó hatására soha nem látott, 30 százalékot meghaladó árzuhanás jött, és csak az idei első negyedévben kezdődött az ár-konszolidáció, az is nagyrészt az új KGFB törvénynek és a PSZÁF bónusz betiltásainak köszönhetően. Az már azonban a lakosságon múlott, hogy mennyien váltottak: a felmérés szerint a gépjárművel rendelkezők 74 százaléka váltott volna, ha a váltással összejön legalább évi 5000 forintos spórolás. A csökkentés mértéke pedig volt akkora (főleg a baleseti adó hatásaival kombinálva) hogy váltók nagy többsége biztosan többet spórolt volna, mint 5000 forintot. Mégis mindössze egymillió váltó és újrakötő volt, ami a 4,3 millió autósnak még a 25 százalékát se éri el.

A lakosság egyébként sem túl tájékozott KGFB témában. Egy másik kimutatás szerint 2011-ben az autóval rendelkező lakosság harmada, tavaly már „csak” negyede tudta húgy, hogy mindenkinek az év végén van a kötelező biztosítási évfordulója, pedig már több mint három éve nem ez a helyzet - így ők KGFB-t váltani sem tudnak.