Kötelező biztosítás 2012: nagy változás készülőben

2012-től számtalan változás lesz a kötelező biztosítások háza táján. Ezek egyike, hogy a biztosítók immáron a teljes évben át fognak állni a BOMA-rendszerről a központosított Kártörténeti Nyilvántartásra (KÁNYA), aminek köszönhetően kifejezetten személyre szabható biztosítási árakat tudnak kialakítani minden ügyfelüknek. Egészen annyira, hogy a MABISZ előrejelzése szerint 2015-től megszűnne a bonus-malus rendszer.

Ehhez kapcsolódik a másik nagy változás: a baleseti adó miatt akár harminc százalékkal megemelkedhet majd minden autós köztelező biztosítása. Ez elviekben - a kormány eredeti elképzelése szerint - a sok balesetet okozó autósokat sújtotta volna, de végül úgy döntöttek, hogy egységesen vetik ki mindenkire és a biztosítók, majd ha akarják, tovább hárítják a terhet baleset-arányosan. Erre az így is többszöri különbségekhez vezető bonus-malus rendszer további értéktoldása szolgálhat, és ebben lehet nagy segítségükre a biztosítóknak a KÁNYA.

Az árak alakulásában amúgy is eltérő nézetek láttak napvilágot. Egyesek szerint baleseti adó nélkül is díjemelkedésre lehetne számítani idén, hiszen a hazai biztosítások árai így is az európai átlag alatt vannak. Ehhez jön még az a tény, hogy 2011-ben a kárszükségletek és a valósan felmerülő költségek között várhatóan 20%-os díjkülönbség alakul ki. Vagyis két különböző adat is emelkedést vetít előre, amit maximum a tovább éleződő piaci verseny szoríthat lejjebb. Ezzel ellentétben egy másik biztosítási elemzésekkel foglalkozó oldal további 5-7 százalékos csökkenést jósolt a baleseti adó híre előtt, aminek az okát abban nevezte meg, hogy a biztosítóknak jelentősen sikerült leszorítaniuk működési költségeikből és a káresemények száma is csökkent (a halálos és súlyos balesetek például mintegy 10 százalékkal mérséklődtek). Az áremelkedés attól is függni fog, hogy megjelenik-e egy új biztosító a piacon: ha nem, akkor korlátozottabb lesz a verseny és jobban fognak nőni az árak.

Az is újdonság számít, hogy kevesebben fognak kötelezőt váltani októberben, így mind a kampány jelentősége - a kiharcolható kedvezményekkel együtt -, mind annak ereje jelentősen csökkeni fog. Ugyanakkor egész évre vetítve még tavalyinál is többen lesznek a váltók, hiszen a biztosítási adó kivetési módozatai miatt 2012-ben egy váltással még többet lehet majd megspórolni, mint idén. Az elemzők abban is biztosak, hogy növekedni fog az interneten kötők eddig is ötven százalék fölötti aránya, és hogy a piaci versenyben egyre kevésbé csak az ár fog számítani. Ugyanis havi párszáz forintos különbségnél egyre többet számítanak a különböző kiegészítő szolgáltatások, no meg a pontos és kényelmes adminisztráció lehetősége. A kötelező biztosítások árainak kihirdetési határideje is eltolódhat október 30-ról október utolsó munkanapjára, köszönhetően az ez évi „vasárnapi káosznak”.