Minél rosszabbul élünk, annál kevesebb a baleset?

Igen furcsa összefüggés rajzolódik ki két a minap készült, egymástól független felmérésből, illetve évadzárásból.

Az egyik része, hogy a kötelező biztosítási és casco piacot egy kalap alatt szemlélő gépjármű biztosítási, 2012-es adatok meglepően jól alakultak - legalábbis az Aegon év végi jelentése ezt mutatja. A biztosító mindössze 5,2 milliárd forintnyi pénzt fizetett ki casco és KGFB károkra, amely 19 százalékkal kevesebb a tavalyelőtti összegnél. Ráadásul 24,3 százalékkal kevesebb volt a kárbejelentés is az elmúlt öt év adataihoz viszonyítva úgy, hogy a kötelező biztosítási és cascós szerződésszám egy év alatt 4,4 százalékkal növekedett.

Életszínvonal benzinár

Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese szerint mindez a balesetek számának csökkenése miatt van, ami pedig az alacsony benzinárak eredménye. Furcsa mód erre jutott a vezess.hu által megkérdezett, több mint 8000 autós háromnegyede is: szerintük azért csökkent tavaly érzékelhetően a közlekedési balesetek száma, mert drága lett a benzin, ezért kevesebbet ültek autóba. Tehát minél drágább a benzin, vagy minél jobban csökken a fizetésünk a benzinárához képest (ez csak egy bizonyos pontig), annál kevesebbet autózunk, így annál kevesebb lesz a baleset. A kevesebb baleset pedig kevesebb kárkifizetést eredményez, így a biztosítók jobban le tudják szorítani a casco és kötelező biztosítási áraikat a kiélezett piaci árversenyben.