Lakásbiztosítás és az új adó

Az egységes biztosítási adót nemrég megszavazta a parlament, így 2013-tól fix százalékos adóteher fogja súlytani a biztosítókat biztosítási típusonként eltérő mértékben bár, de minden egyes megkötött szerződés után.

A lakásbiztosítás esetén ez az összeg megkötött biztosítás éves bérének 10 százaléka lesz. Mivel a biztosítók anyavállalatai a Solvencia II-nek nevezett, új EU-s pénzügyi szabályozás megnövekedett tartalékigényeit nyögik, a hazai piac pedig még az EU-s átlagnál is jobban zsugorodott, ezért a biztosítók nem fogják tudni „lenyelni” az egész adót - ezért bármekkora is verseny, az árak emelkedésére kell számítani (még akkor is, ha a törvény szövege szerint nem szabad majd ezt áthárítani a fogyasztókra).

Lassú áremelkedés

Mivel az új adóban több eddigi - igaz részint 2013-as kivezetéssel ígért - teher is beleolvadt, ezért a lakásbiztosítással foglakozó biztosítóknak olyan 5-8 százalékkal fognak emelkedni a terheik. Azonban ezt az összeget - vagy annyival kevesebbet, amennyit hajlandóak ténylegesen „lenyelni” - valószínűleg nem fogják egy év alatt kivetni a fogyasztókra, hanem az éves indexálásba beleépítve szép lassan, évek alatt lesz szétterítve, konkrét áremelés nélkül. Épp ezért azonban a lakásbiztosítási piacon sem lesz akkora átrendeződés, mint azt a biztosítási szakértők előzőleg várták.