Lakásbiztosítás: Miképp mondható fel?

Az elmúlt napokban mind a jelentősebb országos sajtótermékeket, mind a látogatottabb világhálós hírportálokat, mind az ingatlanokkal vagy biztosításokkal foglakozó szaksajtót bejárta a hír arról a családról, aki szabálytalanul „mondta fel” a lakásbiztosítását, és emiatt a behajtók keresték meg, egy szép vastagon fogó ceruzával íródott összeget követelve.

Érdemes a megtörtént esetet a jelenlegi lakásbiztosítások trendjébe ágyazva nézni, hogy tudjuk: valójában mi és miért történt. A család biztosítási ügynökön keresztül kötött új lakásbiztosítást mivel a közel 10 évvel ezelőtti szerződésük havi 8 ezer forintba került, és manapság ennek egy részéért lehet nem is ugyanolyan, hanem még kibővítettebb csomagot is kapni (ezért érdemes háromévente újrakötni a lakásbiztosításunkat, akár ugyanannál a biztosítónál). Mivel két lakásbiztosítás nem lehet egy lakáson, így a család fel kívánta mondani a régi lakásbiztosítását - méghozzá mielőbb. Ezzel azonban nem várták meg a szükséges évfordulót, hanem - az ügynök tanácsára - nem fizették tovább a díjakat, és várták, hogy díj nemfizetéssel megszűnjön a szerződés. Csakhogy végül jó pár hónap után a behajtók jöttek, háromhavi díjat és igen borsos kezelési költséget követelve.

A biztosítók anyagi helyzete

Az ügynök nem vette figyelembe azt a trendet, hogy míg régebben a biztosítók gond nélkül elengedték ilyenkor az ügyfeleket (az említett egyhavi díj megfizetése mellett), addig mostanra- pontosabban az elmúlt 1-2 esztendőben - ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Bevett gyakorlat, hogy a biztosítók az ilyen ügyeket a behajtókra bízzák, ami az ügyfélnek tetemes költségemelkedést jelent. A változást azt hozta, hogy a biztosítók nem lehetnek már nagyvonalúak: az elmúlt két évben 66 ezer lakásbiztosítás tűnt el a piacról, tehát a válság ezt a szektort is elérte, csökken az árbevételük. Az is rontja az eredményeket, hogy a kiélezett árverseny miatt egyre olcsóbbak lesznek a biztosítások- ráadásul ezzel egy időben fedezetei köre is egyre szélesedik. Ehhez jön még hozzá az idén életbe lépett egységes biztosítási adó, amely a lakásbiztosításokra is 10 százalékos hatállyal terjedt ki. Tehát a biztosítóknak minden fillérért „le kell hajolniuk”

Hogy mondjuk le szabályosan a lakásbiztosításunkat?

A lakásbiztosításunk szabályszerű lemondására az évfordulónk előtt legalább 30 nappal van lehetőségünk, amennyiben a lemondást benyújtjuk írásban a biztosítónknak. Bár indokolni nem kell, de a lemondásnak tartalmaznia kell a szerződő nevét, születési dátumát, lakcímét, a kockázatviselés helyét, azaz, hogy melyik ingatlan a biztosított a kérdéses szerződésben, a szerződés azonosítóját (kötvényszám), az évfordulós felmondás tényét. A fennmaradó 30 nap arra is jó, hogy nézzünk magunknak egy új lakásbiztosítást, amit legkönnyebben egy fejlett lakásbiztosítás kalkulátorral tehetünk meg. Amennyiben eladjuk a lakásunkat, akkor általában az eladás hónapjának a végén megszűnik a lakásbiztosításunk - ám ehhez az eladás tényét be kell jelentenünk a biztosítónak (és az adás-vételi másolatát is el kell neki küldenünk). Ugyanez igaz akkor is, ha a lakás valamilyen oknál fogva megsemmisülne. Amennyiben a lakásbiztosítást jegyző személy elhunyt, úgy vagy megszűnik a lakásbiztosítás (a sajnálatos esemény tényéről a halotti bizonyítvánnyal együtt a rokonoknak/örökösöknek kell értesítenie a biztosítót), vagy a rokonok/ örökösök átvállalhatják a szerződést. Ám ez utóbbihoz hagyatéki végzés is szükséges.

A szerződés megkötésekor a biztosító a fizetendő díjat egy évre állapítja meg, így ha nem történik érdekmúlás (pl. adás-vétel), akkor az évfordulóig meg is illeti a biztosítót a díj, tehát abban az esetben, ha szerződésünket nem szabályszerűen mondjuk fel, a biztosító az évfordulóig jogosan várja a díjat.