Milyen állami támogatásokat kaphatok, ha lakást szeretnék venni?

Ha saját otthonra vágyunk, minden anyagi segítségre szükségünk lesz, ha nem szeretnénk évtizedekig csak álmodozni a beköltözésről. Szerencsére a családtagok hozzájárulása mellett az államtól is remélhetünk egy kis támogatást. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2015. január 1-jétől érvényes tájékoztatása szerint a lakásvásárláshoz igényelhető állami támogatásoknak négyféle változata van: a kamattámogatott lakáskölcsön, a vissza nem térítendő támogatás, az állami kezesség és a lakáspénztári megtakarítás.

Milyen állami támogatásokat kaphatok, ha lakást szeretnék venni?

Kamattámogatásos kölcsön

A kamattámogatott lakáskölcsön egyik formája az otthonteremtési kamattámogatásos kölcsön, amelyet új és használt, legalább komfortos lakás vásárlásakor egyaránt igénybe vehetünk. A kamattámogatás időtartama legfeljebb 5 év lehet, mértéke pedig új lakás esetén 0-2 gyermek mellett 60 százalék, 3 vagy több gyermek mellett 70 százalék, használt lakás esetén pedig 50 százalék. A támogatás akkor vehető igénybe, ha a használt vagy az új lakás nem kerül többe 20, illetve 30 millió forintnál.

Kamattámogatásos kölcsön pároknak és családoknak

A kamattámogatott lakáskölcsön másik formája a fiatalok vagy többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne, amelyet a párok egy gyermek esetén 35 éves korukig, több gyermek esetén pedig 45 éves korukig vehetnek igénybe. A kamattámogatott hitel új, legfeljebb 25 millió forint értékű ingatlanokra vehető fel, a támogatás mértéke pedig 50-70 százalék, kortól és a gyermekek számától függően.

Vissza nem térítendő támogatás

Vissza nem térítendő lakásépítési támogatást is kaphatunk „B” vagy annál jobb energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához. Ezt a gyermekes vagy a még gyermektelen, legfeljebb 40 éves, legfeljebb 2 gyermeket tervező párok vehetik igénybe. A támogatás a lakás alapterületétől és a gyermekek számától függően 800 ezer - 2,5 millió forint. Új lakás vásárlásakor vissza nem térítendő akadálymentesítési támogatást is kaphatunk, rászoruló személyenként legfeljebb 250 ezer értékben.

Állami kezességvállalás

A lakáscélú támogatások harmadik formája az állami kezességvállalás. Ezt 35 év alatti párok vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők vehetik igénybe, legalább 30 százalékos önerő esetén. A megvenni kívánt lakás legfeljebb 15 millió forintba kerülhet.

Lakástakarékpénztár

A negyedik igénybe vehető támogatási forma a lakástakarékpénztári megtakarítás. Ha ezt vesszük igénybe, legalább 4 éves megtakarításunk után annak 30 százalékát kapjuk meg támogatásként, ami legfeljebb évi 72 ezer forint lehet.