Nincs hitel – nincs lakásbiztosítás sem

Jelentős veszteség érheti a biztosítókat a lakáshitelek folyósításának csökkenő trendje miatt - írja a Napi Gazdaság. Van olyan biztosító, ahol a banki hitelekhez kapcsolódó lakásbiztosítások száma 65 %-kal zuhant az elmúlt hónapokban. A társaságok még egyenlőre bíznak a klasszikus értékesítési csatorna - amely eddig is a szerződések többségét hozta – felfutásában.

A Generali szerint nem várható jelentős visszaesés a lakásbiztosítási szegmensben, hiszen a jelen gazdasági helyzetben fokozza az emberekben a biztonság és a kiszámíthatóság iránti vágyat. A biztosító szerint a vagyonbiztosítások ezért nagyobb hangsúlyt kaphatnak. A társaság 2009 első félévében piacra lép otthonbiztosításai megújításával.

A Garancia Biztosító előrejelzései szerint az idén 4-5 %-ot eshet vissza az új lakásbiztosítások értékesítése a hitelkihelyezések csökkenése miatt a hazai piacon. A piacvezető AEGON esetében a közvetlenül hitel mellé kötött szerződések aránya korábban sem volt meghatározó, szerintük ez alapvetően nem fogja befolyásolni a szerzési eredményeiket.

Az Allianz Biztosító számára sem jelent nagyobb arányú veszteséget a jelzálog-hitelezés visszaesése, hiszen portfóliójuk közel 80 %-a nem a jelzáloghitelekhez kapcsolódik.

A biztosítók nem félnek, noha az eddigi állomány jó része a lakáshitelekhez kötődik. Azzal ugyanakkor mindenki egyetért, hogy a helyzet változásával vissza kell jönnie a piacra a klasszikus értékesítési csatornáknak. Egyelőre amiatt sem aggódnak a biztosítók, hogy a megemelt törlesztőrészletek díjfizetési elmaradáshoz vezetnek. Arra viszont szemmel láthatóan készülnek a társaságok, hogy a hitel mellett igénybe vett lakásbiztosítások esetében a partnerek esetleg nem akarják majd elfogadni az indexálást, illetve hogy élnek a szerződésmódosítás lehetőségével és a bank által minimálisan elfogadott szintre kötik vissza a biztosítást.