Két keréken életveszélyben

A KSH adatai szerint sajnálatos módon a legnagyobb veszélyt a két keréken közlekedők jelentik a közlekedésben.

Közlekedési részarányukat tekintve ugyanis a kerékpárosok és a motorosok okozzák mesze a legtöbb balesetet a hazai utakon, amely számos tényezőnek tudható be. Míg a motorosok a balesetek 9,8%-át okozzák, addig a kerékpárosok a közlekedési balesetek 13 százalékáért felelősek - utóbbi hatalmas ugrás a tavalyi 11,5 százalékhoz képest. Ráadásul mindezt úgy, hogy a közlekedési balesetek száma csökkent is valamelyest 2012-ben, valamint hogy a kétkerekű járgányokat leggyakrabban három-hat hónapra a használóik gyakorlatilag száműzik a közlekedésből.

Fókuszpontok

A probléma nem csak nálunk áll fenn, ám itthon kicsit eltolódik. Az EU országaiban a motorosok okozzák a legtöbb közlekedési balesetet, és csak utána következnek a kerékpárosok, nálunk a helyzet fordított. A motorosok problémáira itt nem térünk ki, helyette górcső alá vesszük, mi lehet a probléma a kerékpárosokkal. Sokak szerint az, hogy nekik gyakorlatilag nem kell ismerniük a KRESZ szabályokat, vagyis nincsenek rá kötelezve, hiszen a nélkül is szabadon kerékpározhatnak. Gyakorlatilag azonban a KRESZ szabályai szerint kell közlekedniük az utakon, és sokan ennek ellenére nem pótolják be ezen ismeretük hiányát. Megint mások pedig fülhallgatóval próbálják kiszűrni a város zaját, amivel nagyban lankad a figyelmük.

A másik probléma hogy a kerékpárosok száma ugrásszerűen növekedett az elmúlt években, ám ezt nem követték megfelelő infrastrukturális és KRESZ változások. A hazai bringa utak hossza és állapota még mindig siralmas például az osztrák szomszédunkhoz képest. A másik probléma az alkohollal van: kifejezetten sokan pattannak nyeregbe némi alkoholizálás után, noha ezt a törvény szigorúan bünteti. Jól példázza ezt, hogy a húsvét napjain végzett fokozott ellenőrzés során, az alkoholszondán fennakadtak abszolút többsége kerékpáros volt - noha elsősorban az autósokra koncentrált a rendőrség. Ezen megnövekedett kockázatok miatt érdemes kerékpár biztosítást kötni, mellyel biztosíthatjuk magunkat is egy kerékpáros baleset esetére, illetve kerékpárunkat is egy esetleges lopás vagy törés esetére.