Gondtalan nyugdíjas évek? Megmondjuk, hogy miből!

Ma már van olyan nyugdíjas, aki havonta 868 ezer forintot kap kézhez. Ehhez a munkában töltött hosszú évekhez magas fizetésnek kellett párosulnia, így a mai átlagfizetésekkel ez az összeg sokak számára elérhetetlen. Egy-két jól megválasztott befektetéssel és hosszabb távú megtakarítással azonban önerőből is jócskán növelhető a nyugdíjas évekbeli állami ellátás összege.

#@NYUGDIJ_BANNER1@#

Januárban – a 2,4 százalékos általános nyugdíjemelés után - a legmagasabb saját jogú nyugdíj összege elérte a 868 ezer forintot, míg a legalacsonyabb, minimumként folyósított nyugdíj 28 500 forint volt – számolt be a Napi.hu az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adataira hivatkozva. A két szám között óriási, több mint harmincszoros különbség mutatkozik.

Nyugdíjbiztosítás évi 20%-os adójóváírással, és garantált hozammal, befektetési kockázatok nélkül. Számolja ki, milyen mértékű kiegészítésre számíthat a nyugdíjbiztosítással!

Az előző jól hangzik, az utóbbitól pedig a rettegés keríthet hatalmába minket. A 868 ezer forintos nyugdíj a jelenlegi 110-120 ezer forintos átlagot ismerve inkább az utópia kategóriájába tartozik, így egy átlagos fizetéssel ez gyakorlatilag elérhetetlen. Az ONYF egy korábbi közlése szerint azok részesülnek ilyen magas nyugdíjban, akik hosszú szolgálati időt tudnak maguk mögött, tehát jóval a korhatár fölött mennek nyugdíjba, 75-80 évesen vagy akár még idősebb korban. Az összeget jelentősen emeli még az is, hogy a nyugdíjszámítási szabályok miatt a korhatár felett munkában töltött idő nagymértékben növeli a kifizetés összegét, ha a járulékfizetők eközben nem kérik a nyugdíjuk megállapítását.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha kimondjuk: nyugdíjunk összegét csak magasabb keresettel és több munkával töltött idővel tudjuk növelni.

TIPP! Egyet viszont tehetünk a nagyobb pénzügyi függetlenség és a komolyabb összegű vagyon kialakítása érdekében: tűzzünk ki egy pénzügyileg reális és teljesíthető célt, és megtakarítással teremtsük meg magunknak a gondtalanabb nyugdíjas éveket.

Az AEGON egy tavalyi, 12 országot érintő, 10 800 dolgozó megkérdezésével készült felmérése szerint a fiatal munkavállalók negyede már most is rendszeresen megtakarít havi fizetéséből, 41 százalékuk pedig már eljutott eddig az elhatározásig. A felelős öngondoskodásra és a nyugdíjas évekre szóló megtakarításra igen sok lehetőség kínálkozik, csupán választani kell ezek közül.

A nyugdíjcélú előtakarékosság három főbb formája ismert: önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíj-előtakarékossági számla, és nyugdíjbiztosítás, azonban léteznek még egyéb lehetőségek is. Mindegyik konstrukció esetében a befizetett összeg húsz százalékát lehet levonni a személyi jövedelemadóból. A választáskor két dolgot érdemes mérlegelni: a termék mögött álló befektetést, illetve a kifizetés feltételeit. A nyugdíjcélú konstrukciókat akkor érdemes választani, ha az összeget nyugdíjra fordítjuk, ellenkező esetben a jóváírás 120 százalékát kell visszafizetni (kivétel Önkéntes Nyugdíjpénztár 21 év után).

Önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP): mögötte jellemzően befektetési portfóliók találhatók, amelyek között a váltás gyakran nem, legfeljebb évente egy alkalommal javasolt a felmerülő költségek és a változtatás időigénye miatt. Az ÖNYP esetében a személyi jövedelemadó kedvezményének maximum összege 150 ezer forint.

Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ): ennél a terméknél már jóval szabadabban dönthetünk pénzügyeink kezeléséről így szabadon vásárolhatunk hazai értékpapírokat (részvényeket, kötvényeket, befektetési alapokat) is. A NYESZ esetében az éves adókedvezmény mértéke 100 ezer forintig terjedhet (a nyugdíjkorhatárt 2020-ig elérők esetében 130 ezerig).

Nyugdíjbiztosítás: az öngondoskodás viszonylag egyszerű formája, amelyben két terméket kínálnak a biztosítók. Az egyik egy fix hozamú, a másik pedig egy mögöttes eszközalapokat kínáló konstrukció. A fix hozamú esetében nagyjából a kamatokkal és a jóváírással növelt befizetett összeg garantált, a másik megoldás esetében pedig a használt eszközalap(ok) teljesítménye alapján fizet a biztosító járadékot, azonban a jóváírás a hozammal együtt ebben az esetben is jár. 

TIPP! 2014 január elsejétől az Aegon Biztosítónál is elérhető a nyugdíjbiztosítás, mely befektetési kockázat nélkül, kínál garantált hozamot, évi 20%-os adójóváírással!

Nyugdíj-takarékszámla: a befizetés összege szabadon választható, a megtakarítás vagy annak egy része bármikor, kamatveszteség nélkül felvehető.

Önálló, saját befektetés: a bátrabb, nagyobb kockázatot is szívesen vállalók a nyugdíj-megtakarításaikat a nagyobb hozammal kecsegtető értékpapírokba is fektethetik. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezt a megoldást kizárólag a pénzügyi ismeretekkel rendelkezők számára javasoljuk, személyes pénzügyi tanácsadó közreműködésével!

Bankbetét: a szóban forgó bank helyzetétől függően kockázatmentes befektetésnek minősül, azonban sok esetben az inflációt sem elérő, alacsony betéti kamat miatt ennek hosszú távú használata nem javasolt.