A Malév halála és az utasbiztosítások kapcsolata

Hazánk képtelen volt megoldani azt, amit Mali, Etiópia, vagy Nigéria eleddig sikerrel abszolvál: fenntartani és gazdaságosan üzemeltetni egy nemzeti légitársaságot. A Malév csődjének számtalan oka volt, amelyből a két legsúlyosabb, hogy sem a rendszerváltás során, sem az Európai Unióba való belépés előtt nem alakították át működését nyereségesé. Az EU pedig szigorúan tiltja a légitársaságok állami pénzelését, így verdiktje értelmében a Malévnak mintegy 100 milliárd forintot kellene visszafizetnie az államnak, amire nyilvánvalóan képtelen. A csődöt megérző repterek hirtelen előre kezdték el kérni szolgáltatásaikért a pénzt a Malévtól, amit cég már nem bírt, így a gépek lefoglalásának elkerülése végett a kormány villámgyorsan leállította a cég működését, amíg még kettő kivételével az összes gépe itthon volt. A z ügynek számtalan érdekes és tanulságos fordulata van, de mi - szakterületünk révén - az utasbiztosításra kívánunk fókuszálni.

Utasbiztosítási visszhangok

Bár egy légitársaság becsődölésére nincsenek általánosan elfogadott törvények, de a legtöbb biztosító, köztük az EUB-is (amelynek termékeit az Aegon is kínálja) igyekezett előzékenyen és segítőkészen eljárni az esettel kapcsolatban. Bár az utazáslemondás (más néven storno) biztosítás nem vonatkozik olyan esetre, amikor a légitársaság csődöl be, az EUB mégis kérdés nélkül visszaadta minden ügyfelének a biztosítás árát, aki még fel nem használt Malév jegyre kötötte azt. Azon kint lévőknek pedig, akik Malév jegy helyett más légitársaság gépével voltak kénytelenek hazajönni, automatikus érvényesnek vette storno biztosításukat az új repülőjegyükre is.

Hasonlóan előzékeny volt a cég az utasbiztosításokkal kapcsolatban is. Mind lemondást (természetesen pénzvisszatérítéssel), mind átkonfigurálást elfogadtak korlátlan mértékben azoktól, akiknek február 3 és 6 közé szólt Malévos repülőjegyük. A kint maradók számára pedig automatikusan és térítésmenetesen meghosszabbította a cég a meglévő utasbiztosításukat addig, míg egy másik géppel haza nem tudtak érni. Az ilyen akciók a biztosítóknak is kifizetődőek, hisz segítőkészségüket az ügyfelek majd mindennél többre értékelik- ezek elmaradása pedig könnyen negatív reklám is lehet egy cégnek.