Űrutazáshoz utasbiztosítás

Megközelítőleg egy éven belül rajtol a Spaceport America, amely kétszázezer dollárért (közel 48 millió forintért) bárkit elrepít az űrbe a Virgin Galactic nevű, Új-mexikói légikikötőjéből.

Bár az űrturizmus igen drága mulatság, mégsem ez az egyetlen cég, amelyik hasonló project megvalósításába kezdett: egyesek informatikai piacról vagyont szerzett milliárdosokkal, mások nagy nemzetek űrkutatás hivatalaival összefogva próbálják beindítani az űrturisztikai vállalkozásukat, esetleg űrállomásokkal szövetkeznek. A technikai fejlődésnek hála egy évtizeden belül alaposan lecsökkenhetnek az árak, és az ezzel foglakozó vállalkozások száma is elérheti az egy tucatot.

A fejlődés hatásai

Az ágazat fejlődése már csak azért is borítékolható, mivel az „ismeretlen” meghódítása mindig is előkelő helyen szerepelt az emberiség fantáziájában. A tömeges beindulással egy időben meg fognak jelenni a hozzá kapcsolódó egyéb szolgáltatások is - mint például az űrutazásra szabott utasbiztosítás. mivel a káresemények és a kockázatok megbecsülésére jelenleg a biztosítók képtelenek, ezért ennek lehetősége még nem reális, de az első néhány tucat utazás után- piac innovációs halandóságát tekintve- már várható az első űr-utasbiztosítás megjelenése.